A napot a repülőgépes kizipoggyász korlátozások miatt otthon maradt fogkrém, borotvahab, borotva beszerzésével kezdtük. Volna.... De a legközelebbi kis boltban borotvacucccból csak az egyik legmárkásabb gyártó termékei voltak, és azt is pofátlanul drágán adták. Így úgy döntöttem, hogy inkább szakállt növesztek:).
A szállodánk a Praça dos Restauradores ( Restauráció tere) mögött nagyon jó helyen feküdt, 1 percnyire a Restauradores Metró megállótól. Lementünk az aluljáróba, hogy jegyet vegyünk a napi csavargásainkhoz, de csak autómatából árulták, amitől egy kicsit itthon is óckodom, pláne még idegen nyelvterületen.
A liszaboni tömegközlekedési társaság (Carris) honlapjáról már itthon kinéztem, hogy a legmegfelelőbnek a napijegy választása tűnik, amit a 7 domb (7 Colinas) feltöltős kártyával lehet venni.
A liszaboni tömegközlekedési társaság (Carris) honlapjáról már itthon kinéztem, hogy a legmegfelelőbnek a napijegy választása tűnik, amit a 7 domb (7 Colinas) feltöltős kártyával lehet venni.
Az automata menüpontjaiban azonban hiába kerestem a 7 Colinas kifejezést, 1 napos jegy vásárlásához a csak a "Viva Viagem" elnevezésú napijegyet ajánlotta fel 4,2€-ért. Ez tartalmazta 0,5€-ért a mágneskártyát, és a 3,7€-s napijegyet. A kártyát naponta fel lehetett volna tölteni , de mivel a feltöltés menüpont nem igazán volt számomra egyértelmű, így a későbbi napokban is megvettük a kártyát (+0,5€), ahelyett, hogy "zapping"-oltunk ( feltöltöttünk) volna. Na ja, rendesen meg kell tanulni a nyelveket!Fel is szerettük volna venni videóra az automata kezelését, hogy a hasonszőrű kétbalkezesek , mint mi már a biztos tudás birtokában álljanak neki jegyeket venni, de a metró nagyon udvarias alkalmazottja odajött hozzánk, hogy nem szabad videózni. Próbált még segíteni, de addigra már kiválasztottuk a jegyeket. A Londoni metrón volt valami hasonló alkalmazott, aki az aluljáróban mutogatta, hogy hol kell jegyet venni, hogyan lehet eljutni valamelyik állomásra. Az itthoni metrón is szívesebben látnék ilyen segítő embereket, nem pedig az általában egymással állandóan dumáló, a jegyüket mutató utasra fittyet hányó "ellenőröket".
A mágneskártyás napijegyet a metróba befelé, és kifelé is egy érzékelőhöz kell odatenni, erre kinyit az ajtó, és lehet menni.
A jegyek bírtokában egy megállót mentünk a Baixa Chiado állomásig, innen gyalog sétáltunk tovább a Tejo irányába.
A Baixa városrész az 1755-ös földrengés után épült. Ezen a részen a földrengés mindent elpusztított, de a néhány kilóméterrel arrébb lévő épületek szinte érintetlenek maradtak. A városrészt építészetileg átgondolva újraépítették A szomszédos városrészek girbe-gurba utcáitől eltérően itt széles sugárutakat, szellős tereket, és azokat összekötő szabályos párhuzamos/merőleges utcahálózatot hoztak létre.
A városrész tengelye a Roe Augusta, ami a Kereskedelem teréhez (Praça do Comércio) vezet ki egy hatalmas Diadalíven kersztül. A tér közepén áll I. József lovas szobra akinek uralkodása ( régenssége) alatt építették újra a városrészt. Az újjáépítés vezetését államminiszterére: Marquês de Pombal ( Pombal Márki)-ra bízta.
A térről indul a 15-ös villamos, evvel mentünk ki a Belém ( Betlehem) városrészbe. Lisszabon villamosai közül csak ezen a vonalon futnak modern kocsiszekrényú járatok, a többi vonalon a régi korok emlékét idéző jellegzetes sárga, fapados szerelvények közlekednek, ezzel egyik jellegzetességét adva a városnak.
.jpg)
Annak ellenére, hogy a lisszaboni villamosok keskeny nyomtávúak ( 90 cm) elég széles, nagy belterű kényelmes kocsiszekrényekkel közlekedik. Ugyanaz a Siemes csinálta, mint a kombinot, de valahogy jobb térkihasználtságúnak tűnt, és még jutott hely jegyárusító autómatának is.
.jpg)
A jegyeket ilyen kezelő masinához kell odaérinteni: ha érvényes kiírja, kigyullad egy zöld lámpácska rajta, és egy nyugtázó pittyegést ad. Még ha bérletük van az embereknek, akkor is oda teszik, lehet, hogy így demonstrálva azt a többi utas előtt, hogy Ő nem potyázik, megvette a jegyét.A Belém megállóhelyen szálltunk le a Nemzeti kocsimúzeum előtt. ( Belépő 3€/fő) A Palácio de Belém. az egykori királyi palota lovasiskolájának hatalmas belsőterű csarnoka ad otthont a díszesebbnél díszesebb hintóknak. Uralkodók, a keresztény egyház ranglétrájának felső fokáig jutott egyházi személyiségek státuszszimbólumai álltak itt aranyozott fafarágásokkal fölspojlerezve. Volt benne munkaóra rendesen!
Az egykori királyi palota többi épületrésze jelenleg a köztásasági elnök rezidenciája. Az Elnök Úr éppen otthon volt: ezt jelezte, hogy a palota kertjében álló zászló fel volt húzva.
Továbbsétáltunk a Jeromosok kolostorához (Mosteiro dos Jerónimos ) Érdekesen hat a masszív vaskos kő épület és a kőből kifaragott csipke hatású gazdag díszítés ellentéte. A kolostor alapkövét 1501-ben I. Manuel király tette le, és közel ötven eszetendőig építették. I. Mánuel uralkodása Portugália egyik virágzó korszaka volt. Tengerészei, és hódításai gazdagságot hoztak az országnak, több máig is megmaradt híres építészeti emléket is maga mögött hagyott. Az ekkor készült jellegzetes építészeti jegyekkel bíró épületek utólag a Manuel stílus jelzőt kapták.
Az épület díszes kapuja mellett jutunk az óriási belsőterű, nyugodt sárgás fényű templomba. A bejárat mellett két híresség síremlékműve található: a híres felfedező Vasco de Gamma 
,
, és az utazását a portugál nemzeti eposzban, a Lusiadák-ban megörökító költő Luís de Camões jelképes koporsója.
A híres költő teste nem itt, hanem egy pestis áldozatait betemető tömegsírban fekszik. Az épületet masszív kupoláját 6 erős. pálmafát stilizáló oszlopa tartja. 
A moumentális épület bár egy templom, de ennyi csacsogó, viháncoló , folyamatosan duruzsoló turistával még nem találkoztunk ilyen helyen.
A templom oldalához kapcsolódó kolostorban a Tengerészeti Múzeum ( Museu de Marinha) működik. Ennek díszes főbejárata a kolostor másik végén található. 
A tengerészeti emlékeket, és rengeteg hajó makettet őrző múzeumot most kihagytuk, inkább tovább mentünk a Felfedezők emlékműve felé. Előtte még a Jeromosok temloma előtt rábukkantunk egy járdába ágyazott táblára, amire a 2007 december 13-i Lisszaboni szerződés aláíróinak kézjegye volt vésve, köztük a nem éppen népszerű miniszterelnökünké is.
A Felfedezések emlékművét ( Padrão dos Descobrimentos) , ami formájában egy hajóra hasonlít, Tengerész Henrik halálának 500. évfordulóján avatták fel 1960-ban. 
Portugália gazdagságát az új tengeri kapcsolatainak köszönhette, Az emlékmű orrában maga Tengerész Henrik áll, mögötte a korszak hírességei ( Vasco De Gama, Luís de Camões stb.) Az építményben kiállítóterem működik ( belépő 2,5€), és lifttel felmehetünk a tetőre is , ahol remek kilátás nyílik a környékre.
Az emlékmű előtt egy óriási világtérkép van kirakva mozaikból, ahol a turisták lelkesen szokták megkeresni saját hazájukat.
Lassan továbbindultunk a Belém torony felé. Az előtte lévő parkban találtunk néhány büfépavilont, előtte kerti székekkel és napernyős asztalokkal. Az egyik helyhez egy vendégfogó néni invitált "speaking english" szavakkal vonzóbbá téve az egyébként egyforma kínálatot. A hölgy mondjuk egy kukkot sem tudott angolul, viszont volt képes és angol nyelvű étlap is, így két „turist menüt” kértünk. A 2 nagy tonhalas baget, 2 sültkrumli, 1 kóla, 1 "Sagres" sör + 10%borravaló összesen 16€-ba került. A visszajárót itt is visszahozták, aztán annyit adtunk, amennyit gondoltuk. Mivel azt olvastuk, hogy minden személyes szolgáltatást illik meghálálni 5-10% erejéig, mi is így tettünk.
Az ebéd után bementünk a Belém toronyba ( belépő: 4€/fő). Az épület valaha az óceán felé induló és érkező hajók fogadására és a kikötő védelmére is szolgált. Az erődítményt 1515-1521-ig építtette Manuel király, a Jeromosok templománál már megismert jellegzetes „Manuel” stílusban. A toronyban néhány ágyú utal a régi funkciójára. Az első emeleti teraszon lehet bámészkodni, és a vállalkozókedvűek egy szűk csigalépcsőn fölhaladva a tetejére is kimehetnek.
Még itthon nézegettük az időjárási előrejelzéseket, amiben a következő napokra már időnként esős, borús időt jósoltak. Ezért úgy gondoltuk, hogy ha már ilyen ragyogó idő van, akkor most megyünk ki az Óceánparti kisvárosba:Cascais-ba.
A vonatok a belvárosból Cais do Sodré pályaudvarról indulnak. Mindent megtudhatunk a Portogál Vasutak ( Comboios de Portugal ) honlapjáról, így pl a menetrendet is megnézhetjük.
Van olyan járat, ami közvetlenül megy Cascais-ba, de azok a járatok, ami megáll Belémben is csak Oeiras állomásig mennek, ott át kell szállni a Lisszabon Cais do Sodré állomásáról jövő vonatra. Ez a gyakorlatban rém egyszerű:A vonat megáll: a bal oldali ajtón ki kell szállni, és a peron másik oldalán a sok emberrel együtt megvárni a néhány perc múlva érkező vonatot. A lustábbak még bent maradnak a csak eddig közlekedő vonatban. Ez kissé megzavart minket, na meg persze mi a másik oldalon szálltunk ki. Kissé bamba képet vághattunk, mert egy perc sem telt belé és egy idős úriember megkérdezte, hogy „Cascais?” , válaszként bólogattunk nagyokat, és a vonat túloldalára mutatott. Mi meg sűrű „obrigádó”-kat emlegetve átmentünk a jó helyre. Nem kellett hozzá nyelvtudás, csak egy kis segítőkészség. Hát jól esett!
A vonatból nézelődve helyes kis nyaralókat láttunk. A már szinte egybeépült Estoril és Cascai városka kedvelt üdülőhely, pálmafákkal, gondozott épületekkel. Az átszállással együtt kb. 40 perc volt az út. A fejenként 1,7 eurós jegyeket az állomások peronján lehet automatából venni: meg kell nyomni az állomás neve melletti gombot, a pénzt meg beletenni és kész.
A vonatok a belvárosból Cais do Sodré pályaudvarról indulnak. Mindent megtudhatunk a Portogál Vasutak ( Comboios de Portugal ) honlapjáról, így pl a menetrendet is megnézhetjük.
Van olyan járat, ami közvetlenül megy Cascais-ba, de azok a járatok, ami megáll Belémben is csak Oeiras állomásig mennek, ott át kell szállni a Lisszabon Cais do Sodré állomásáról jövő vonatra. Ez a gyakorlatban rém egyszerű:A vonat megáll: a bal oldali ajtón ki kell szállni, és a peron másik oldalán a sok emberrel együtt megvárni a néhány perc múlva érkező vonatot. A lustábbak még bent maradnak a csak eddig közlekedő vonatban. Ez kissé megzavart minket, na meg persze mi a másik oldalon szálltunk ki. Kissé bamba képet vághattunk, mert egy perc sem telt belé és egy idős úriember megkérdezte, hogy „Cascais?” , válaszként bólogattunk nagyokat, és a vonat túloldalára mutatott. Mi meg sűrű „obrigádó”-kat emlegetve átmentünk a jó helyre. Nem kellett hozzá nyelvtudás, csak egy kis segítőkészség. Hát jól esett!
A vonatból nézelődve helyes kis nyaralókat láttunk. A már szinte egybeépült Estoril és Cascai városka kedvelt üdülőhely, pálmafákkal, gondozott épületekkel. Az átszállással együtt kb. 40 perc volt az út. A fejenként 1,7 eurós jegyeket az állomások peronján lehet automatából venni: meg kell nyomni az állomás neve melletti gombot, a pénzt meg beletenni és kész.
A vasútállomás a városka szívében van. Innen girbe-gurba, 1-2 emeletes házacskák között vezető macskakőves utakon néhány perc alatt lesétátunk az öbölbe.
Néhány tesztoszterontól túltengő srác már megmártózott a még nyáron is elég hűvös Atlanti Óceánban.
Bár a városka már régóta a királyok, nemesek most pedig a turisták kedvenc fürdőhelye de a kikötőben számtalan halászladik, és halász eszköz azt bizonyítja, hogy a helyiek még megőrizték a régi mesterségüket.
Az útikönyvünk szerint a város központjában ingyen lehet kerékpárt bérelni, és a tenger parti bicikliúton kellemes környezetben tekerhetnünk. Mi nem találtuk meg a kölcsönzőt, így gyalog indultunk el a parton a Pokol kapujához (Boca do Infernó) névre keresztelt parti sziklaképződményhez.
Állítólag itt mindig óriási hullámok tépázzák a köveket: nekünk sikerült kifogni az egyetlen szélcsendes napot.
Csak néhány turista bóklászott a környéken, meg egy csomó helyi horgász pecázott. Mi lemásztunk egészen a tenger közelébe, de iszonyú mocsok és pisiszag fogadott egy félre eső helyen: ide jártak a pecások, hogy nyugodt körülmények között könnyítsenek magukon…..
A sziklákhoz vezető úton egy búvárt láttunk, aki az övére akasztotta a zsákmányát, egy polipot, így sétált az utcán.
A hagyományos csempedíszítés, az azulejo használata régen és ma is a portugál építészet kedvelt eszköze: a városka utcanévtáblái sok helyen ilyen díszesek.
Visszasétáltunk a vasútállomáshoz, Az utcákon az egymásba érő éttermek asztalai lassan kezdtek megtelni. Mi azonban még korainak tartottuk a vacsorát, ( na jó meg drágának is ott enni), így visszavonatoztunk Lisszabonba.
A vonatok újak, tágasak és tiszták voltak.
A Cais do Sodré állomástól metróval elmentünk a Baixa-Chaido megállóig, hogy megkeressük az útikönyvünkben ajánlott „Buffet Livre” nevű, annyit eszel amennyit akarsz típusú büfééttermet.
Eddigi útjainkon eddig ezek az éttermek váltak be a legjobban: egyrészt az étlap megértését segítik a kitett ételek, aztán a Zsuzsi által nem igazán preferált húsételek helyett biztos , hogy találni valami nekivalót: ha mást nem hát valami köretet meg levest. Ha meg valami nem izlík, akkor abból nem veszünk többet,. Szóval a lényeg,_:iztosan degeszre tudjuk magunkat enni, hogy éjszaka meg ne tudjunk aludni :).
Az étteremben főleg húsételek voltak. A kaja valami 8-9 € fejenként, de az italért fizetni kellett. Bementünk az étterembe, leültünk egy asztalhoz. A pincér kijött, felvette az ital rendelést, majd kihozták a terítéket.
Sangriát kértünk, amit egy nagy kancsóba töltöttek. A gyümölcsbort telerakták alma és narancs darabokkal, és a végén egy kis csapolt sört eresztettek rá, hogy habos legyen a teteje. A kaja 4-5 féle húsétel meg salátabár volt. Mindenki talált az ízléséhez való ennivalót, de azért nem volt olyan jó, hogy azt gondoljuk minden este ide megyünk vacsorázni. Itallal együtt fizettünk 22,8€-t.
Eddigi útjainkon eddig ezek az éttermek váltak be a legjobban: egyrészt az étlap megértését segítik a kitett ételek, aztán a Zsuzsi által nem igazán preferált húsételek helyett biztos , hogy találni valami nekivalót: ha mást nem hát valami köretet meg levest. Ha meg valami nem izlík, akkor abból nem veszünk többet,. Szóval a lényeg,_:iztosan degeszre tudjuk magunkat enni, hogy éjszaka meg ne tudjunk aludni :).
Az étteremben főleg húsételek voltak. A kaja valami 8-9 € fejenként, de az italért fizetni kellett. Bementünk az étterembe, leültünk egy asztalhoz. A pincér kijött, felvette az ital rendelést, majd kihozták a terítéket.
Sangriát kértünk, amit egy nagy kancsóba töltöttek. A gyümölcsbort telerakták alma és narancs darabokkal, és a végén egy kis csapolt sört eresztettek rá, hogy habos legyen a teteje. A kaja 4-5 féle húsétel meg salátabár volt. Mindenki talált az ízléséhez való ennivalót, de azért nem volt olyan jó, hogy azt gondoljuk minden este ide megyünk vacsorázni. Itallal együtt fizettünk 22,8€-t.
Még sétáltuk egy kicsit, de a fényképező gép, és a videokamera kb. egyszerre merült le, meg igazság szerint mi is elég fáradtak voltunk, így hazasétáltunk. Azt azért még lencsevégre tudtuk kapni, hogy a tér hullámos kövezése pont olyan, mint Cascais-ban.
Otthon felvettük a szobakulcsot, és szunya.
VISSZA AZ 1. NAPRA A 2. NAP FÉNYKÉPALBUMA TOVÁBB A 3. NAPRA
